|
A műsor egyik jelenete |
2009 december 18-án az 5-6. osztályosok hangulatos karácsonyi műsorral lepték meg az iskola tanukóit, tanárait, a szülőket és a vendégeket. A szövegkönyvet egy, az Interneten található forgatókönyv alapján Jakab Kriszta igazgatónéni és Előházi Péter tanárbácsi állította össze, és tanította be. Az ünnepségen készült fotókból az "eoldalunkon" talál összeéllítást.
Karácsonyi Mese
Hol volt, hol nem volt, az eldobható pillepalackok hegyén innen és túl, a hipermarketek árnyékának szélén, ahol az akciós termékek végeláthatatlan sora elfogyni látszik, élt egy fiatal zenész, aki elhatározta, hogy kiutat keres a mindennapok neonfényes útvesztőjéből.
Felkerekedett hát és eltökélte, hogy bejár minden útkereszteződést, elszédül minden körforgalomban, és átmegy az összes elébe kerülő zebrán, hogy nyomára bukkanjon a szeretet ünnepének.
Ahogy maga mögött hagyta a város fényeit nagyon elfáradt, de a szeretetnek nem lelt nyomára.
Z1: - Húú… ez aztán hosszú turné lesz, talán még a Tankcsapda sem utazott soha ennyit…pedig azok már bejártak egy-két lerobbant helyet…hehehehe….
Mivel hősünk tornából felmentett volt, e hatalmas út minden tartalék energiáját felemésztette. Leheveredett hát és 254 méter mély álomba szenderedett…..
Betemetett a nagy hó,
Erdőt mezőt rétet.
Minden mint a nagyanyó
Haja hófehér lett,
minden mint a nagyapó
bajsza hófehér lett.
Csak a fekete rigó
Maradt feketének
Z1: - Ó…hogy a manó vigye el a herceget….hol a megsárgult sárgarépavégen vagyok??? Igencsak ráléphettem tegnap a gázpedálra, ha még a ma is ilyen zavarosan beszélek…heheheheh….Na de, talpra magyar, hí a kaja…Nézzünk valami elemózsia után!
Na nem baj…nyomok egy kis rock ’n rollt ...azzal majd jól lakom….
Tarisznya
Téli úton, havas úton
Mendegél egy nagy tarisznya.
Illegeti erre arra
Két nagy patkós jó pár csizma.
Egy kucsma is mendegél
A nagy tarisznya tetejében.
Megnyomom kicsit a lépést
Hátha sikerül beérnem.
Ráköszönök a kucsmára,
A billegő tarisznyára,
Megy a havat ropogtató
Fényes, patkós pár csizmára
Visszaköszön rám a kucsma
Felém billen a tarisznya
Még a kézfogást megejtjük,
Helyben topog a két csizma.
Most már együtt mendegélünk,
Két nagy kucsma, két pár csizma
És jobb kedvvel illeg-billeg
Társa láttán a tarisznya.
Most már együtt mendegélünk,
Két nagy kucsma, két pár csizma
És jobb kedvvel illeg-billeg
Társa láttán a tarisznya.
Z2: - Szevasz komám! Mi a búbánatos megváltót keresel itt ebben a Télapót-próbáló zimankóban?
Z1: - Én bíz a szeretet ünnepének nyomába indultam, de úgy megéheztem, hogy semmi sem érdekel. Csak találnék már egy , McDonalds-ot, hogy egyek egy keveset. Ma valahogy nem úgy jönnek a szavak a számra, mint máskor…bakkecske…na erről beszélek…
Z2: - Ja hát azon ne csodálkozz ha nem tudsz káromkodni. Ez már a Határvidék…mióta a pillepalack hegyet megkerültem, nekem sem áll rá a számra egyetlen ku-ku-ri-ku-ku-vagány szó sem…de meg lehet szokni…
Z1: - De mi a feketén csillogó nyavaja miatt nem lehet egy kantárszáron ragadt csikó-csődőrnyit sem csúnyán beszélni?
Z2: - Ja, még nem jöttél rá kiskomám…ez itt már Meseország! Ja, és ennek lakói már csak a korhatár nélkül megtekinthető mesék elvárásai szerint élnek!
Z1: - Aha, akkor már értem…és van valami kiút? Legalább egy 12 karika? Csak az ünnepnapokon! De ha nem találjuk meg a karácsonyt, akkor még ez is elmarad!
Z2: - 6 éve keresem….eddig hiába..
Z1: - Akkor keressük tovább együtt….
Z1: - Ez meg ki?
Z1: - A feneketlen fazék sem tudja…Héé ! Ki vagy és mi hümmögnivalód van itt?
Malacka:-Én???
Z1: -Miért van itt más is?
Tigris:-VAN HÁT!!! –
MERT…
A tigris az mindig egy jellem,
Sőt jellem és tigris az egy…
A fejéből süvít a szellem és
ugrik a lába ha megy…
Mert tarka-barka ,farka nyalka
blabla blablabla...
Egy kellemes, szellemes, jellemes tigris ez ÉN vagyok magam.
ÉÉN vagyok magam….
Malacka - Szerbusztok, engem Malackának hívnak. Ő a barátom Tigris. A karácsonyi készülődésben elvesztettük a legjobb barátunkat Micimackót és most őt keressük.
Z1:- Hümm…Micimackó valami rémlik…Talán D-ben volt, vagy C-ben.
Tigris: - Hol volt??? Hol láttátok? Melyik ABC-ben?
Malacka (narrátorral megtámogatva):
Egy napon mikor Mici Mackónak,
semmi dolga nem akadt…
Eltűnt tehát, hogy otthonában
ne nézze a falakat…
Azóta az összes barát
felvette a hócipőt.
S megfogadtuk, hogy karácsonyig,
Megtaláljuk még mi őt…
Kórus:
Hulla hó és hózik..
Mici úgy hiányzik…
Hulla hó és hózik..
Mici úgy hiányzik…
Tigris (narrátorral megtámogatva):
Megvizsgáltuk merre indult,
De nem hagyott nyomokat…
Nem látták-e ? - megkérdeztük
Télapót s a szarvasokat.
A pillepalack hegy mögött
sem találtuk délelőtt…
Már csak reménykedünk benne,
Hogy nem rabolták el őt…
Malacka ismételten sírva fakad…
Kórus:
Hulla hó és hózik..
Mici úgy hiányzik…
Hulla hó és hózik..
Mici úgy hiányzik…
Z2: Hogy aggódnak! Ezek aztán biztos szeretik egymást!
Z1: - Azannya…ez aztán a kaland…rejtélyes eltűnések…kibogozhatatlan bűnügyek….
Z2: - Életem halálom…kezedbe ajánlom… Malacka barátom…(fancsali pofa)
Z1: - Csatlakozom az előttem szólóhoz…Vagyis nem tartózkodom…na mindegy, értitek ugye….megkeressük azt a Picit, vagy kicsodát …Frici Mackót!
Malacka: - MiciMackó a neve és az én legjobb barátom, minden karácsonyt együtt töltünk . - mondja szipogva kicsit duzzogva
Z1: - Rendicsek…akkor induljunk…merre nem kerestétek még?
Tigris: -Épp a 100 holdas Pagony melletti fenyves felé igyekeztünk, amikor összefutottunk…
Z2: - Akkor hát utánam…gyorsabban, butábban…
Süsü : - HÁÁÁÁÁÁÁÁ há-há-há-hááá...(ritmusra 4 x) Alatta megy a zene
Malacka: - Se, se, se! Segítség, segítség szörnyűséges eset….
Tigris: - Nyugi Malacka, ne vacogj míg engem látsz
Süsü : - Én vagyok a híres egyfejű….(dalolva)
Malacka: - Óh, ha, ha, ha hatalmas Együgyű hagyjál nekünk békét …
Tigris: Ne-ne merj Malackához érni, mert elfutok!
Süsü: Látjátok ez az én bajom! Mindenki elfut előlem, pedig csak barátkozni szeretnék. Nekem eddig csak egy barátom volt, a királyfi, de sajnos a vadkörtésben elkeveredtünk egymástól, és azóta őt keresem. Mi lesz velem karácsonykor, pedig már az ajándékokat is megvettem.
Z2: Vadkörtét mondtál, pont van a tarisznyámban. Ha megígéred, hogy nem fújsz lángot, megkaphatod az összeset!
Süsü : - A nevem is ennyi csak Süsűűűű….VADKÖRTE…….Hol van? Ide vele …
Tigris: Látod Malacka, mondtam én, hogy nem kell félned!
Kivonulnak átrendeződik a színpad…
Narrátor:
Eközben a Kerek Erdő másik rejtekében…
Nászutasok ülnek egy hatalmas réten.
Kényes Királylánynak be nem áll a szája
Szőkítet királyfink csendesen csodálja…
Kényes Királylány (KK):
- Megmondtam ezerszer, hogy rosszul állítottad be a GPS-t!…azt ígérted, hogy sárkány-lesre megyünk és nem azt, hogy síelni…
GPS: A legközelebbi lehetőségnél forduljon vissza! Újratervezés! Újratervezés!
Szőkített Herceg (SZH):
- Öhö…(miközben értetlenül figyeli a kezében tartott tárgyat, valamit nyomkod rajta)…Aha!!! (Vidáman) vagy mégsem??? (elszomorodva)
KK: - Mondtam, hogy ne dobd ki a használati utasítást… és különben is a lovadat inkább repülő szőnyegre kellett volna cserélni…teljesen tönkrement a cipőcském ebben a gyaloglás vagy micsodában… de neked beszélhet az király lánya is….nem hallgatsz te senkire….
SZH: - Ahogy mondod arany-virágszálam…Ahha!! Megvan!!!...(bekapcsolja kezében rejtegetett elemlámpát)
KK: - Na most ezzel aztán ki vagyunk segítve…..Haza akarok menni az apukámhoz….
SZH: - Ne aggódj egy percet sem tovább aranybogárkám…A Sárkányfűárus megmondta, hogy ez a csodás szerkezet, majd mindig megmutatja a helyes utat…., ami Süsühöz vezet. Sajnos őt nehezebb megtalálni, mint engem!
Mert:
Én vagyok a jó királyfi,
könnyű engem megtalálni,
karom erős, szívem bátor
nem győz le a Terminnátor!
Megérkeznek a szereplők.
A királyfi kardot ránt és délcegen a királylány elé áll:
SZH: - Tik meg kik vagytok, és mit kerestek az apósom erdejében?
Z1: - Vándorzenészek vagyunk és a karácsonyi ünnepet és a szeretetet keressük, de sehol nem találtuk. És most segítünk a többieknek az eltűnt barátaikat megkeresni.
Z2: - Ja, ja Ciki Mackót…s útközben még egy sárkányba is belebotlottunk.
SZH: - SÁRKÁNY!!!! Hol van? Had vágom le mind a hét fejét!!!
Z1: - Hét feje az nem volt, de azzal az egy fejével is képes volt felfalni Malacka összes vadkörtéjét!
Malacka: - Még azt is, amit Micimackónak szedtem!
Tigris: - Ez nagyon csúnya volt tőle … Ha gondolod, megbosszulom! Na nem most!!
KK: - Kik ezek a pórok hercegem??? Azonnal intézkedj, hogy hódoljanak előttem…vagy haza megyek az apukámhoz….
SZH: - Arra nem lesz semmi szükség egyetlen cukorfalatom…Mindjárt jó modorra tanítom ezeket a sehonnaiakat…Egyfejű sárkány, vadkörte, ez csak Süsü lehet! hol vagy kedves barátom?
Süsü előront és ledönti a herceget a lábáról…herceg elájul…Süsü szaladgál körülötte…
Z2: - Én megmondtam, hogy Együgyű!!!
Tigris: - Ne merészeld csúfolni Malackát!
Dal:
Én vagyok a híres egyfejű.
A nevem is ennyi, csak Süsü…
De én egyiket se bánom,
Egyfejűként élem a világom…
Vidám lelkem senki sem érti..
Se gyerek, se nő, se-e férfi…
Senki-senki itt a világon
Mi is az én Titkos Nagy Álmom….jaj
Malacka: - És mi a Titkos Nagy Álmod??? (félénken)
Süsü: - Azt nem árulhatom el…
Tigris: - Miért?
Süsü: - Mert Titkos és Nagy…és ott van a domb mögött…(dicsekedve)
...elnyargal…(Süsü lassan megy előre…a fák és a többi szereplő hátrál…mintha süsü átmenne egy másik színbe…az új szín szereplői előtt… új fák jönnek be…
Shrek: - Gyorsabban, gyorsabban…szamár ne maradj le! – mondja harsányan – Húzódj le! Jobbról előz egy sárkány!
Szamár: - Azannyát! Még csak indexet sem használt…látta valaki az azonosítóját…- jegyzetfüzetet és ceruzát vesz elő – Ezt jelenteni fogom Far Fart nagyúrnak.
Shrek: - Hagyd már Szamár…Inkább siess te is…Fióna dühös lesz, ha megint lemaradsz…tudod milyen lelkiismeretes, főleg, ha az ünnepről van szó.
Szamár: Csak azt mondd meg, messze vagyunk még?
Shrek: Szerintem közeledünk! Nézd, itt már mekkora a forgalom!
Szín marad
Zenészek és a többiek jobbról be…fáradtak nagyon…A Szőke királyfit támogatják…Tigris a lámpával mutatja az utat…
Tigris: - Erre egy nagyon sok lábú valami haladt… Talán egy hatalmas százlábú! – (Mondja okoskodva Malackának, aki teljesen kész lesz ettől.)
Sz.H.: - Vagy egy ezer lábú, ezer fejű Sárkány…( kissé felélénkülve)
K.K.: - Na az hiányzik még neked…nem volt elég egy kétlábú…és egy fejű az is eléggé lehengerelt…szép kis vitéz vagy mondhatom…ha apám megtudja, hogy sárkányokkal barátkozol!…
Sz.H.: - Jaj virágszálam…hát te is láthatod, milyen ártatlan, szerintem minden király örülne egy házi sárkánynak!…
K.K.: - Persze-persze azért mert Szőkítettné lettem, még nem hiszek el mindent...Ohh király atyám mit kell kiállnom…
Malacka: - Mé-mé-még egy sárkány!!!
SZ.H.: - Hol? Merre?
K.K.: - Na hercegem, most mutasd meg ki a legény a gáton…
Shrek: - Állj, ki vagy!?!
Sz.H.: - Én a Szőkített királyfi vagyok …. És párbajra hívlak téged te gonosz sárkány.
Shrek: - na ne izélj má’!...Én nem is vagyok sárkány.
SZ.H.: - Akkor most mi legyen? Azt mondja, hogy ő nem is sárkány…
K.K: Ha nem sárkány, akkor legalább a Szamárral küzdj meg!
Shrek: - Sajnos arról szó sem lehet!
Tigris: - Mi az, hogy nem lehet? Ne ellenkezz, mert velem is meggyűlik a bajod, csak várj, amíg hívom Süsüt!
Shrek: - Nem értitek ti balgák, karácsony van, a szeretet ünnepe. Mi értelme az állandó párbajozásnak, hisz mind a barátainkat keressük. Inkább siessünk tovább!
Malacka: Siessünk Tigris, Micimackó már biztosan nagyon vár minket!
Z1: Én már érzem, hogy a közelben vagyunk, valami furcsán bizserget.
Z2: Biztos, hogy nem a mobilod rezeg?
Narrátor:
És a fáradt vándorok, mind utána mentek
S fényes, csodálatos varázshelyre leltek.
Közepén hatalmas, díszes fenyő állott,
S körülötte mind az elveszett barátok.
A fa mellett ott állt Fióna, a drága,
Shrek, a férje boldogan ugrott a nyakába
Körülöttük, mind a sok szép ajándék
Ékszer, gyümölcs, friss méz és rengeteg játék.
Süsü a sárkány is nagyon örült látva,
Hogy ismét tele van körtével a tálja
S Kényes Királylánynak tátva maradt szája,
mert a királyfi gyűrűt húz ujjára.
És legvégül aztán Tigris vette észre
Barátját egy fánál egy nagy csupor mézbe…
Malacka szipogva borult a vállára
S így talált mindenki végül a párjára….
Karácsony estéjén ezért te is kérlek
Keresd fel azokat kik fontosak néked.
Ne sajnálj senkitől egy kis szeretetet
S kívánj mindenkinek Boldog Ünnepeket.
Közös ének
Oláh Ibolya Magyarország című dalának átirata:
Meseország
Van egy ország,
ahol álmomban jártam:
Meseország,
ahol az arcodban láttam
a magam arcát.
Az ölelésben bőség,
az igaz ügyben hűség
voltál.
Én ezt az arcot már őrzöm,
Meseország!
Hiszek az álmomban egy életen át...
Meseország!
Te vagy a szívembe írva.
Meseország!
Te vagy a lelkemre bízva.
Meseország,
hát te vezess most engem,
és amit meg kell tennem
segítsd!
Legyél a holnapban rejlő
bizonyosság!
Én csak az életem bízom rád...
Van egy ország,
ahol álmomban jártam:
Meseország,
ahol az arcodban láttam
a magam arcát.
Gyere és egyszer végre,
amikor új nap ébred,
te várj!
Gyere és bújj hozzám újra
Meseország!
Én ezer év óta várlak már...
Gyere és egyszer végre,
amikor új nap ébred,
te várj!
Gyere és bújj hozzám újra
Meseország!
Én ezer év óta várlak már...


